Legitimitás és ellenállás
Európa számos országában, különösen az úgynevezett „Köztes-Európában", hosszú hagyománya van az ellenállásnak. Ezen országokban, amelyek földrajzi elhelyezkedésüknél fogva a legkülönfélébb törekvések célpontjai mind a Kelet, mind a Nyugat számára, a külső konfliktusok meghatározó hatással bírnak a belső viszonyokra is. A keleti vagy nyugati politikai és ideológiai orientáció súlyos problémái gyakran vezetnek oda, hogy a kormánnyal szembeni ellenzékiség a rendszerrel szembeni ellenállással párosul: ez a jelenség ma is sok posztkommunista országot érint, de nem hiányoznak párhuzamai Európa és a világ más részein sem.
Kutatásunk az ellenállás történeti és elméleti aspektusaira egyaránt kiterjed, mind nemzetközi, mind hazai vonatkozásban. Célja az olyan különböző megközelítések szintézise, mint a hagyományos politikatörténet, a fogalomtörténet, és a kortárs elméletek, fogalmak, illetve politikai attitűdök, gyakorlatok és intézmények rendszeres analízise. A program minden részének fontos aspektusa a vallási és a nemzeti elem szerepe az ellenállás változó formáiban.
A történeti kutatás középpontjában természetesen a tizenkilencedik és huszadik század forradalmai állnak, különös tekintettel ezek máig terjedő hatására. A fogalomtörténeti megközelítés elsősorban az ellenállás szókészletének azon változásait kíséri figyelemmel, amelyek mára oda vezettek, hogy a forradalmi retorika sajátos módon mind a baloldalon, mind a jobboldalon pozitív módon van jelen. A kortárs politikai elmélet és gyakorlat fő kérdései, hogy az akár Kelet-, akár Nyugat-, akár rendszerellenes szembenállás történetileg és fogalmilag megalapozott antagonisztikus jellege mutat-e hasonlóságokat a különböző országokban; az egymással szembenálló pártok csakugyan annyira különböznek-e, mint feltételezik; és milyen tényezők játszanak szerepet a militáns politizálás továbbélésében. A kutatás eredményei új tájékozódási pontokkal szolgálhatnak mind a belpolitika szereplői, mind a nemzetközi színtéren aktív nemzetállamok számára.
